__
_ Főoldal _
  Bemutatkozás
_
2009 nyár közepe óta foglalkozunk hobby szinten tengerimalacokkal, mivel párom szülei ránk bízták az akkora már igen szép kort megélő malacukat, Samut. Mivel szerettük volna tudatosan nevelni, így igyekeztünk megismerni a tengerimalacok alapvető tartási - és etetési szokásaikat. Ezért kutatni, fejlődni akartunk ezen a téren. Az olvasott anyagok után még jobban megszerettük őket, s szívünkhöz közelebb engedtük őket.
Sajnos ezzel egyben árny oldalát is megismertük, mivel java részt ekkor még „szaporító műhelyes” malacokat vettünk, s ezek közül kettő (Márti és Dóri) kivételével nem élték meg a 3 hónapos kort sem. Legrosszabb esetben pár nap alatt epusztult egy, de volt amelyik 2-3 hónaposan hagyott itt minket. Betegségük közt volt keringési zavar, tüdőgyúlladás, növekedési zavar stb. Sajnos igen sok féle fajta betegséggel találkoztunk ezen szeretettre méltó malacoknál.
Innentől hadjáratot indítottunk egyes állatkereskedések és a „szaporító műhelyek” ellen. Sokukban hozzá nem értő eladók vannak, akik nemüket sem tudják megállapítani, illetve tartásukról sem tudnak információt adni, vagy igen téves felvilágosítást admak a kezdő tartóknak. Ennél rosszabb ha nem a nemük szerinti csoportosítják őket, vagy nyúlakkal tartják együtt. Első esetben beltenyésztés lesz, ami genetikailag hibás utódokat eredményez, másod részt a nyúlakkal való tartásuk belső vérzéseket okozhat a malackában, mivel összerúghatja. A szemfüles érdeklődőnek a hátsó helységbe is betekintést "engednek", akkor láthatja a hátsó térben a tartásukat, amik közel sem humánussak sokszor.
A sok kudarc és árnyoldal után 2010. február végén feloldozást nyertünk, mert egy pályázat útján meg lett az első fajtiszta malacunk Elroy (papa), majd áprilisban még kettő (Ulysess és Soray) érkezett. Május 18.-án megszületett az első almunk is, amiből csak Alvinka maradt meg nekünk, aki a tenyészetünkben maradt. Ezt követően további három (Pálma, Orgona és Xélia) érkezett közénk. Júniusban érkezett hozzánk Dóri (Dodo), aki már akkor 3 hónapos volt (igen szép súllyal), s jelenleg ő hozza a családunkba a második almot. Augusztusban ismételten három malacka (Bodza, Celin és Wonder költözött be hozzánk.
Szeptemberben merült fel, hogy HapPiglet Hobby Tengerimalac Tenyészet révén nevet szerezzünk magunknak. Hobby tenyészet révén nem foglalkozunk annyi malaccal, mint a nagyobb tenyésztők, így meglehetősen kevesebb alom szám miatt nevezzük így magunkat.

Tenyésztők, akikkel jó kapcsolatott ápolunk:
- Abesszin Tengerimalac - Szalai Bálint
- Ducky Piglet
- Old Warrior Tenyészet

"Tenyészetek", akikket inkább NEM ajánlunk:
- Piggy Tengerimalac Farm

Tenyészetünk Budapest XXI. kerületében található! A tőlünk választott malacok tulajdonosaival szeretnénk kapcsolatban maradni, hogy lássuk miként nőnek fel. Segítségünkre mindig számithatnak a leendő és meglévő gazdik is. Eladó malacaink ha feltették érdeklődéséteket, akkor jelezzétek felénk a lenti elérhetőségen, s megtekinthetők és elvihetők!



Elérhetőségünk:

Kun Ákos
Email: kunakos1985@vipmail.hu
MSN: kunakos@hotmail.com


_
_
Bemutatkozás
Képek
Fórum
Hímek
Nőstények
Fedezések
Újszülőttek
Eladó malacok
Malacaink máshol
Tudnivalók
Szivárvány híd
Köszönet és Linkek
Utolsó frissítés:
2011-04-11
 
Készítő: Kun Ákos (Akos1985) - © Minden jog fenntartva! 2010-2011 ®